Visszaemlékezés jegyében

Igen bizony bizony!

Már csak pár nap választ el a szülinapomig.
Most nosztalgiázzunk kicsit hogy is történt ez a születés dolog!

2009 szeptember 20-át írtunk. Anya pontosan 38 hetes 7 napos terhességi hetét töltötte velem.
Szóval ami engem illet szeptember 19- én este én már éreztem , szűkös odabent a megszokott meleg és puha albérletem. El is döntöttem én bizony lassan már szeretném látni ezt az anyaféleséget, na meg az egész brancsot. Bár anya még nem érezte de én már akkor tudtam reggel ha felébredünk elkezdem csinálni én magamnak a helyet odalenn. Hagyok még neki egy nyugodt éjszakát alapon. Eljött a reggel. Apa is otthon volt mivel vasárnap volt, ezért gondoltam így lesz a legjobb mindenkinek.
Anya az ébredés után rögtön panaszkodott apának. "Látod már megint semmi"! El fogom húzni ezt a terhességet!!!! Én ekkor már mosolyogtam magamban. Megvártam még megreggelizik, gondolván kell nekem is az energia ma hosszú napunk lesz. Aztán fél kilenckor a buksimmal elkezdtem lefelé nyomulni. Anya furcsa apró görcsökre panaszkodott, de azt hitte biztos még nem végezte el a dolgát a mellék helységben , az okozza csak. Miután ez megtörtént 20 perc múlva ismét "nyomultam"! Még mindig nem hitte hogy ez bármi féle fájás lehet. Aztán pihiztem egy kicsit elaludtam. Addig anya kitakarította az egész lakást , az emeletre felcipelte a porszívót és mindent szépen elrendezett a bátyám szobájába is. Aztán eljött az ebéd ideje. Apa főzött, finom levest és rántott husit meg májat. Anya nagyon sokat evett :)) , de ebéd közben én megint jeleztem neki hogy lassan találkozunk. Olyan makacs ez az anya, hát hogy a fenébe nem gondolta hogy ez már az a fájás??? Apa már kezdett gyanakodni, és csak rimánkodott anyának ne éjjel szüljünk , nem bír éjjel sokáig fenn lenni. Hát ez aztán szép. Én próbálok mindent jól csinálni nekik meg nem tetszik semmi.
Anya ebéd után ledőlt pihenni, de már nem hagytam aludni valahogy a tudtára kellett adom hogy lassan érkezem.
Átmentünk a Lilihez aki épp várandós volt akkor még Csenge babával kb. 6 hónapos terhes. Jól megbeszélgették a dolgokat, és ekkor anya rájött hogy ez már az , de még mindig picit kételkedett, pedig ilyenkor már 15 percenkét rendszeresen jelét adtam hogy nemsokára látjuk egymást.
Így teltek az órák. Este 10-et írtunk anya már eléggé görcsölt de még mindig azt hitte ezek csak jósló fájások, pedig dehogy azok voltak. Elmentek apával sétálni és eldöntötték hogy bemegyünk a kórház nevezetű helyre és ha vaklárma legfeljebb hazaküldenek minket.
Nem volt vak lárma hanem igazi:))
Anyát már nem engedték haza, a doktorbácsi aki megvizsgálta közölte hogy nemsokára megszületek. Apát a hideg is kirázta, én is kicsit megijedtem , mert hát eléggé fáradtnak éreztem már magam. Gondoltam nem lesz ez egyszerű menet. De hát nincs visszaút sajni. Hiába szeretem az én kis pihe puha otthonomat, egyszerűen kinőttem és ki kell bújnom lesz ami lesz.
Anyát egy kedves szülésznéni várta , segített neki egy két dologban. Aztán anya zuhanyzott velem egy nagyot miközben már 10 percenkét fájt a pocija.
11 körül megérkezett a doktornénink és adott anyunak egy szurit hogy sűrűsödjenek a fájások , és én hamarabb elérjem a célomat. Hát sikerült! Innentől kezdve anya nem nagyon tudott beszélni a fájások alatt, nagyon koncentrált és segített nekem a levegővételekkel. Tudjátok sokat beszélgettünk erről és igyekeztem úgy csinálni mindent ahogy megbeszéltük. Bejött hozzánk a szomszéd Lili is kicsit anyát bátorította nagyon aranyos volt. Miután csinált rólunk pár képet elment haza mert hát ő is fáradt volt már. Egyszer csak meghallottam anya hangját, és tudtam most kell kibújnom. Szeretett volna ő egy kis fájdalomcsillapítót akkor de a doktornéni mondta most már nem kaphatunk mert pár perc és kint vagyok. Akkor anya és én is összeszedtük a maradék erőnket és harmadik toló fájásra mindössze 1,5 órával hogy anyát ágyba fektették megszülettem. 2009. 09. 21-én éjfél után 30 perccel. Nagyon hideg volt kint és vissza is akartam rögtön bújni, de akkor megláttam anyát illetve inkább megéreztem és mondhatom egyből megnyugodtam. Tudtam most már végleg megérkeztem a családomhoz, én Kürti Bálin Zalán a Nagyfőnök!!! Ezután apa vigyázott rám még anyával foglalkozott a doktornéni. Kis nyomikának hívott mert elég nyomott voltam. JÓ JÓ!!! De ki nem az aki átvergődik a szülőcsatornán nemigaz? Szóval vele is összebarátkoztam, és reggel bejött a bátyusom hozzám és tudtam egyből hogy nagyon szeretni fogom őt.
Hát ennyi a születésem története. Azóta pedig már jól megnőttem. A fejlődésemről képeket is fogok feltenni a következő irományomban.

Alvós gondok

Igen igen. Eddig viszonylag jó alvó kisebbik csemetémmel az utóbbi időben gondok vannak.
Alvásügyileg vannak problémák. A probléma megoldásán vagyok úgy kb. 3 napja, és mondhatom nem könnyű a helyzet.
Bálintom egyszer csak egyik napról a másikra éjjelenkét sír, se így se úgy nem jó. Ha magam-melléveszem azért, ha nem és a kiságyba teszem azért. Persze nem sírással kezdi, mászkálni akar, felül, aztán nyöszörög és sír. Egyedül ha ringatnám az lenne neki jó, na de az nem megoldás.
Biztos én vagyok a felelős ezért, nekem könnyebb volt magam mellé venni mikor kicsi volt , és lehet hogy ettől megzavarodott. Nem tudom, csak azt hogy anno Daneszom elvolt mellettem és mikor megért rá akkor kiköltözött a szülői fészekből. Sajnos csak egy megoldás maradt ami drasztikus de rövid távon vezet eredményre. Hagyom sírni , üvölteni , kiabálni. A szívem majd beleszakad mert mutat felém a két kis kezével és kéri hogy vegyem ki. Már vettem ki mert nem bírtam nézni, de nem jó megoldás mert csak ringatva aludna el, és abba a pillanatba felébred ha vissza rakom a helyére.
Az alvást meg kell neki tanulni máshoz is kötni , nem csak hozzám ezt kell most megértetnem vele. Elég nagy már , meg fogja tanulni pár átsírt éjszaka után. Tegnap este mikor kijöttünk az apjával a szobából és hagytuk sírni, én is elsírtam magam. Sajnáltam, hogy nem jó neki már mellettem , és már a mellem sem kell lassan ,nem lehet vele megnyugtatni. Leszokóban van a ciciről és valahogy ez szintén megvisel, pedig örülnöm kéne mert viszonylag lazán veszi a cicitémát. Ha adok neki kell, ha nem adok nem kell alapon. Kicsit ez a leválás dolog olyan mélyen érint, Daneszomnál én nem akartam illetve egy betegségből kifolyólag nem tudtam 11 hónapos kora után szoptatni, de nem viselt meg mert tudtam még úgy is lesz gyerekem. Talán most azért is visel meg mert tudom hogy nem lesz több picurim. A biológiai anyaságom úgymond befejeződött, de tudom azt is hogy most kezdődik csak a java igazából és ez egy életen át tartani fog. Szóval nem csak a gyereknél van most lelki sérülés hanem nálam is. De ezen is átlendülünk majdcsak, és vár még ránk ezer meg ezer csudijó dolog együtt.
Végülis már sikerről is beszámolhatok e téren ugyanis két felkelés , és kb. 30 percnyi kitartó sírás után az én kisfiam olyan jót aludt reggelig mint a bunda. Remélem elég erős leszek hogy ezt végig csináljam ! De nem látok most más megoldást úgyhogy kénytelen leszek.