Röviden ennyi jellemzi a mai napomat!
Hogy miért is??? Nos.
Reggel felkeltem. Ma csomó elintézni valóm akadt. Számlát kellett bemutatnom a családsegítőnél (hogy miért az egy hosszabb történet, legyen annyi elég hogy az E-on-nal gyűlt meg a bajunk tavaly, és a családsegítőnél kértünk segítséget a problémára, de ez egy másik történet!)
Szóval , családsegítő, utána tanácsadás Bálint 1 éves kontroll vizsgálata.
Annak rendje és módja szerint a reggeli ébredés után végigjátszottam az agyamon milyen teendőim is vannak. Bálint még aludt, Daneszom és apa elindultak a dolgukra.
8 körül felkelt az én babám, és be volt kakilva. Tudom ez nem annyira érdekes, de Bálintom soha nem kakil éjjel! Kipucoltam a már ráragadt végterméket a gyerekről, majd szomorúan fedeztem fel hogy a popóját kiütötte a kaki. Soha nem volt se a Danesznál se a Bálintomnál még pelenka kiütés. És ez azért is durva mert tanácsadáson megnézik. Pffffffff!!! Végig játszottam magamban ahogy észreveszik és rosszallóan néznek rám. Pedig mindig kenem meg ilyesmi. Egyszerűen most éjjel nem vettem észre. Még szerencse hogy annyira azért nem verte ki, még jó hogy bekentem vastagon este.
Tehát eltelt a reggel, reggelizés, pakolás készülődés stb.stb. Aztán nekivágtunk. Útközben vettem Bubusnak vitatigrist és egy banánt mivel még nem tízóraizott. Elmentünk tankolni, aztán irány a családsegítő. Mire felértem, Bálintom horkolt az autóba. Ki kellett vennem gyerekhordozóstul ami elég nehéz + több mint 10 kg - os porontyom igen csak leizzadtam mire a parkolóból az ügyintézőhöz értünk. Itt minden rendben volt, és Bálintom még mindig durmolt mint egy medve. Aztán ugyan ez vissza, úgy megizzadtam, mert hát jó meleg is volt persze. Két nagy izzadságfoltot véltem felfedezni a hónom alatt, hiába rexonával bekenve indultam el otthonról. Ne vegyetek Rexonát, ne higgyetek a reklámoknak nem állja a "sarat"!!!
Na gondoltam is mire a doktornénihez érünk jó lestrapáltnak fogok látszani, és ez az izzadás borzasztó. (Szerencsére szagom nem volt, arra talán mégis jó) :)))
Beértünk a városba. Parklóhelykeresés iszonyúúúúúú! Sehol nincs. Végül beálltam egy idősek otthona elé , illetve nem teljesen elé; gondoltam megkérdezem a bentieket hogy nem állhatnék e mégis oda ne kelljen már a város másik végéről besétálnom a gyerekkel a doktornénihez. Idős portás néni tisztára kiakadt, hogy hogy gondolom és különben is, és hiába mondtam hogy fél óra az egész..... Na mindegy nem vitatkoztam tovább. Kikanyarodtam és láss csodát a másik utcába volt egy hely. Húúúúúúú... Eddigre már tényleg nagyon izzadtam és dühös is voltam mert az a néni olyan nagyon flegma volt hiába beszéltem szépen vele. Dühített. Én aki mindig tekintettel voltam az idősekre, és mindig átadtam a buszon is a helyem!! Na mindegy. Gyors megvettem a parkolójegyet 40 percre , gondoltam ebbe beleférünk. Kivettem a még mindig édesdeden alvó manót, persze erre felébredt. Nem baj legalább magához tér mire odaérünk. Futóléptekben babakocsival tettem meg a következő 1000 métert , és végre odaértünk. Hát had ne mondjam mennyire semmit nem ér a Rexona!!!!
Itt megmérték Bálintot, jelentem 10 kg és 20dkg, és 76 cm. Megmutattuk a kiütésünket is ami szerencsére a sok krémnek köszönhetően már alig látszott.
Aztán még dumcsi egy kicsit és ekkor néztem az órámra! 12 óra múlott pár perccel. Gyors öltözés ami Bálinttal nem egyszerű , mert nagyon eleven mozgékony gyerek. A doktornéni meg is jegyezte, persze mindeközben tündéri de sietni azt nem lehet vele.
Elindultunk vissza a kocsihoz, és csak reménykedni tudtam hogy nem büntettek meg. De mire odaértük már ott volt a "mikuláscsomag a szélvédőn". Tizenöt percet késtem , és ezek már egyből kirakták a csomagot. Hihetetlen, szerintem direkt ott álltak a kocsi mellett és várták hogy kirakhassák a csomagot a szélvédőmre. Nagyon mérges dühös voltam. Káromkodtam egy sort, a mögöttem parkoló autóba ülő férfi megkérdezte látván az indulatomat hogy segíthet e, valamiben.
Elutasítottam. Bepattantunk a kocsiba és tűz.
Gondoltam elmegyünk valahol eszünk egy menüt, éhes voltam a gyereket is meg kellett volna már ebédeltetni, gondoltam valahova beugrunk enni. Nem főztem meg előre sajnos.
Kifundáltam hogy a Király utca végén van egy hely, ott fini kaját lehet kapni, majd Daneszomnak is hozok haza és legalább mi is eszünk főtt ételt a Bubussal. Ez olyan "sokféléből lehet választani étterem".Valami főzelékkel megtömjük a hasunkat és már jöhetünk is haza. Leparkoltam az autót a Királyház mély parkolójában , itt legalább nem büntetnek meg , és tényleg csak annyit fizetek amennyit kell. Szóval lementünk a -3-ig szintre mert minden szint foglalt volt sajnos.
Mindegy kijöttünk a mélygarázsból szépen felpakolva babatáskával babakocsival.
Elindultunk az étterem felé. Szerintetek nyitva volt??? Hát persze hogy nem. ÁNTSZ által be lett záratva. Na nem is bántam hogy nem mentünk be , már csak egy jó kis szalmonella hiányzott volna.
Elkezdtem gondolkodni hol is ehetnénk. Volt egy étterem a közelben. Menü: 700 Ft.- Bableves, és spagetti. Bementünk. Kint is lehetett volna enni aminek jobban örültem volna, de foglalt volt minden asztal. Szóval bementünk. Nagyon puccos hely. Bőr székek meg hasonló, csupa öltönyös jól fésült fazon. Én meg a lestrapált babakocsimmal, izzadtan addigra kipirosodva és egy picit dühösen a büntetés miatt, beültem a gyerekemmel egy ilyen helyre. Nem volt a közelben más és nem akartam sétálni, úgy hogy bevállaltam hogy esetleg kinéznek. Biztos valami kismama komplexusom van, amihez az szétzilált külsőm elég rendesen hozzájárult. Mindegy gondoljon mindenki amit akar én már nem megyek máshova. Elhelyezkedtünk. Elkezdtem Bálintomat megetetni a neki pakolt üveges bébiétellel mert hát ő nem tud várni a kajára ugye. Gondoltam majd az enyémből is eszik még. Aztán mivel a pincérnőcske és bocsi a kifejezésért, de nagyon kis fiatalka volt, és nagyon flegma szóval mivel nem jött oda hozzánk, megkérdeztem hogy meddig kell várni az ételre. Erre közli hogy menü már nincs. Erre én is és még egy csomó ember aki bent a menüjére várt felháborodtunk hogy akkor miért nem szól! Erre őnagysága közli hogy nincs száz keze. No comment! Mindegy gondoltam legalább kényelmesen evett a fiam. Akkor én majd eszek otthon és lelépünk. Mire pakoltam volna össze , Őnagysága odajött és mondta hogy már megint van étel kérek e még. Kértem, kaptam. Megettem. Bálintom is evett belőle, adtam neki egy kis Vitatigrist amit sikeresen kifröcskölt. Minden tiszta ragadós málna volt körülöttünk, meg spagetti tészta győztem mindent törölgetni. Ezt végig nézte egy velem szemben ülő úgy a 20- as évének elején lévő fiatal nő. Tiszta pucc volt. Műköröm, csini telefon , frissen fodrászolt hajköltemény mintha egy divatlapból lépett volna ki. Szóval végignézte hogy eszünk. Mit gondolhatott magában vajon? "Soha nem lesz gyerekem!" Vagy. "Ez az anya nem semmi, miért hagyja hogy szétfröcskölte az innivalót a gyerek!" De csak nevettem magamban. Valószínű én is így gondolkodtam volna magamról ha kívülről nézem. De tudjuk kívülről nézni mindent egyszerűbb, és ő még annyira fiatal. Mire gyerekei lesznek , kíváncsi vagyok ő hogy oldja meg. Tök jó lenne találkozni vele tíz év múlva amikor én már kicsit szabadabb leszek, ő meg tele lesz gyerekkel. :)))) Ezen elmélkedtem kicsit aztán kifizettem az ételt , szóltam hogy takarítani kell utánunk, és őnagysága pincérnője nagyon rendesen aranyosan viselkedvén mondta hogy semmi baj , azért vannak a takarítók.
Aztán autóba be és végre haza.
Egy kis pikantéria!
Gyereket kivettem a kocsiból már csak a vaslépcső és pár méter hiányzott az otthonunkig.
Megfogtam a gyereket, és a másik kezembe vettem a kukánkat mert ma vitték el a szemetet. Lecipeltem mindkettőt , erre utolsó lépcsőfokon megbotlottam. Kuka kiesett a kezemből , én az egyik térdemre rogytam, a gyerek a kezemben meg mint a mátrixban hajolt hátra , még jó hogy rugalmas, az én derekam már kitört volna. De senkinek semmi baja nem lett. Hazaértünk ez a lényeg.:)))
Már várom hogy szomszéd Lilivel jól kidumáljuk a dolgainkat mert végre itt a jó idő és lehet sétálni , és mi anyukák nagyon tudunk trécselni és ő is mindig tartogat valami érdekes mesélni valót!:))
Ha megint dolgozni fogok azért boldogan tekintek majd vissza az ehhez hasonló napokra, és már most tudom hogy imádok itthon lenni a kicsivel , ahogy Daneszommal is imádtam. Mert a sok megpróbáltatás ellenére mégiscsak a legjobb dolog a világon itthon lenni a gyermekkel, és ki kell használni a 100%-os anyaságot hiszen ha dolgozom majd úgysem lehetek ennyit velük. És sajni olyan rövid ez a két év.
